Örülök, hogy itt vagy,

én Demus Kriszti vagyok!

Demus Kriszti

Örülök, hogy itt vagy,

én Demus Kriszti vagyok!

2010 óta dolgozom marketing területen, korábbi munkahelyeimnek igazán hálás lehetek, hiszen mindig szabad kezet kapva, a próbálkozásaim és kreatív szárnyaim sosem letörve, a marketing valamennyi ágazatában kipróbálhattam magam. Így szereztem tapasztalatot mind az offline, mind az online vonalon; ahogy a B2B és a B2C szektorban is.

A nagyvállalatai és KKV-nál eltöltött évek alatt egyre inkább éreztem, hogy munkáim során azt élvezem leginkább, amikor webshopok forgalomnövekedésén dolgozhatok, valamint amikor a női lelkeket, női agyat kell megfelelő üzenettel vásárlásra bírnom.

Ahogy ez egyre inkább letisztult bennem, úgy egyre több ilyen megkeresés talált be az ismerősök ajánlásának köszönhetően.

Mindeközben az én életem is a nőiességem kiteljesedésének egy új szintjére lépett, egyre inkább foglalkoztatott a gyermekvállalás kérdése.

Szerettem volna megélni az „anyuka-létet” is maximálisan, de éreztem, hogy nem tudom elengedni teljesen a szeretett munkám, ami feltölt, inspirál az élet egyéb területein is. Belátva azt, hogy a korábbi jóval több, mint napi 8 órás munkát alkalmazottként nem fogom tudni édesanyaként vállalni még évekig, egyre inkább érett bennem a saját vállalkozás gondolata. A CLOÉ Community Management szinte a kisfiammal egyszerre látott napvilágot.

Nem az elköltött, hanem a megtérülő büdzsében hiszek.

Kreatív, igényes, átgondolt marketingkommunikációval segítem a webshopokat valamint a női vásárlókat megcélzó cégeket abban, hogy minél eredményesebbek legyenek. Az online jelenlét kikerülhetetlen napjainkban, a közönség igényeire szervezetten felépítve természetesen az offline eladásokat is pozitívan befolyásolja.

Rengeteg lehetőséget tesztelve megvan a növekedést, fejlődést biztosító eszköztáram.

Nem az elköltött, hanem a megtérülő büdzsében hiszek.

Nagyon fontos számomra, hogy ismerjelek, nem csak a terméked, téged is.  Nem megrendelőként, hanem partnerként szeretem kezelni az ügyfeleket. Minden igényed, kívánságod igyekszem a marketing legjobb eszközeivel párosítani, hogy minél gyorsabban elérje vállalkozásod a kívánt növekedést, sikert.

Akik már megtiszteltek bizalmukkal

MOMiAm
DiVino Kecskemét
Shape of Me
Bubbaland
Fehéren Lebben
Barcsik
Vizslafotózás
Fehéren Lebben
Barcsik
Vizslafotózás
"Nagyon boldog vagyok, hogy megismerhettem Krisztit. Maximális profizmussal, hozzáállással vègzi munkàjàt. A mai világban ritka olyannal dolgozni aki vidáman, önzetlenül ès segítőkészen àll a feladatokhoz. Mindig lehet rá számítani, egy szó mint 100 csak jókat tudok róla mondani."
 
Király-Virág Anita tulajdonos
MOMiAM
"Krisztit többen ajánlották nekem induló esztétikai szalonunk marketingjéhez. Másik vállalkozás keretében sok marketingessel volt alkalmam dolgozni, de ilyen precíz, maximalista, lelkes és lelkiismeretes csapattal még nem találkoztam. Minden kívánságom meghallgatásra talált és az elvárásaimat felülmúlva teljes profizmussal rakták rendbe a honlapom, indították a social media és google profilt, tartalmakkal és hirdetésekkel. Csak ajánlani tudom Krisztit, ő miatta hiszek a marketing erejében!"

Dr. Miseta Ildikó tulajdonos
The Beauty Lab
https://www.beautylabpecs.hu/

"Krisztit páratlan igényesség és maximalizmus jellemzi. Nem tudtam tőle olyat kérni, amit ne oldott volna meg, pedig eltérő kontinensen, 6 óra időeltolódásban egyeztettünk. Rengeteget segített az amerikai piacra célzott vizuális és social media megjelenésünkben, utat mutatott és terelgetett, hogy ügyfeleink felé egy sokkal magasabb szintű marketingkommunikációt folytathassunk. Meg kell még említenem a fotósát, aki olyan képeket készített számomra ami miatt érdemes volt az USA-ból heteken át utaztatnom a termékcsomagot, és kivárni az egész folyamatot."

Benjamin Király, tulajdonos

Suyobo, BennKai
www.suyobo.com ; www.bennkai.com

"Kriszti munkájára, kreativizmusára, ötleteire és pozitív, tettrekész hozzáállására mindig lehet számítani! Színt vitt és lendületet a DiVino Kecskemét social media megjelenésébe. A fotók és szövegek abszolút visszaadják bárunk hangulatát. Mindemellett nagyon rugalmas és segítőkész, maximalista és precíz! Jó szívvel ajánlom őt!"
 
Egyed Szandra Bár menedzser
DiVino Kecskemét

"Kriszti fantasztikus munkát végzett azáltal, hogy segített ügyfeleimnek online üzletet építeni. Olyan online marketing és social media tanácsokat adott, amelyek jelentősen javították az ügyfeleim online jelenlétét, és növelték a webshopjuk forgalmát, eladásait. Bátran ajánlom Kriszti-t mindenkinek, aki az online marketing terén szeretne javítani az üzleti eredményein."

Toldi Miklós E-kereskedelmi szakértő, SEO specialista

Toldi marketing
www.toldimarketing.hu

“Rövid egyeztetés után kezdett el Kriszti dolgozni a webshopunkon. Kitalálta a gondolatainkat anélkül, hogy hosszasan el kellett volna magyarázni mit is szeretnénk. Anyák és kismamák a célközönségünk; számunkra fontos volt, hogy olyasvalaki dolgozzon velünk, aki maga is anyuka. Ezáltal sokkal személyesebb szövegek születtek, az igazi hús-vér anyák igényeit és problémáit figyelembe véve. Hatalmas plusz pont, hogy nem hagyta figyelmen kívül a SEO szempontokat sem szövegírás közben. Ráadásul kaptunk néhány extra tippet is, hogyan alakíthatnánk át felhasználó barátabbá az oldalunkat. Biztos vagyok benne, hogy fogunk még együtt dolgozni.”

Boda László és Lipovszky Judit tulajdonosok
Bubbaland Prémium babatextil
www.bubbaland.hu

"Ajánlás alapján kerestem meg a Cloe Community Management-et.
Rögtön megvolt az összhang közöttünk.
Nagyon szeretem Kriszti lelkes, szakértő, lendületes és kreatív látásmódját, rugalmas hozzáállását, a csodaszép színvonalas posztokat, amiket készít.
Azonnal mindenre van egy szuper ötlete, nagyon elégedett vagyok a munkájával!
Számomra ilyen egy prémium szolgáltatás."
 
Takács-Kristóf Eszter tulajdonos
Fehéren Lebben Menyasszonyi Ruhaszalon

"A közös munkánkból során bármit kértem eddig, mindig a megoldási javaslataival jött, sose mondta, hogy ezt így nem lehet, hanem azt, hogy hogyan lehet megcsinálni. A másik, hogy precízen és pontosan dolgozik Kriszti, így mindig lehet számítani rá a határidők viharában. Szóval a hozzám hasonló nagy elvárásokkal rendelkező embereknek bátran ajánlom. :)"

Marczinkó Ágnes PPC szakértő

We Love Digital
https://welovedigital.hu/

"Kedves Kriszti! Szeretnénk elmondani, hogy milyen nagyszerű volt veled dolgozni! Az együttműködésünk során sikerült megtalálnunk a tökéletes munkamódszert, és nagy segítséged volt abban, hogy elérjük a folyamatosa social jelenlétet. Nagyon értékeljük a precizitásodat és a szakértelmedet, amellyel hozzájárultál a projekthez. Az együttműködésünk során mindig kedves és segítőkész voltál, ami nagyon pozitív élmény volt számunkra. Köszönjük, hogy olyan jó partner voltál ebben a projekben. Reméljük, lesz még lehetőségünk együtt dolgozni a jövőben!"

Göblyös Péter és Andrea

Vizslafotózás – tulajdonosok
www.vizslafotozas.hu

“Kriszti személyében egy olyan együttműködő partnert ismertem meg, aki nem csak profi es gyors, de maximálisan igényes is a munkájára. Az első perctől kezdve egymásra hangolódva tudta es értette mit szeretnék. Minden női márkához csak ajánlani tudom, a női lét a vérében van.”

Sike Lilla tulajdonos
Shape of ME LPG Alakformáló Stúdió
www.shapeofme.hu

"Kriszti az egyik leglelkiismeretesebb és legalaposabb marketing szakember, akivel valaha találkoztam. Nem csak tudása, de szíve-lelke is az ügyfélé. A XXI. századi vállalkozók tökéletes támasza! Szeretettel ajánlom, csak nyerhettek vele!"

Kiss Imelda tulajdonos
Tiliteo Beauty és Fotóstúdió
www.tiliteo.hu

"Krisztit bármikor kerestem is, mindig számíthattam a segítségére. Akár egy-két perces telefonbeszélgetés is elég volt olykor, hogy tudjam merre haladjunk tovább. Profizmusának és jelentős tapasztalatának köszönhetően olyan tippeket adott konzultációnk során, amely nagyban segítette az építkezésünk, fejlődésünk."

Barcsik Imre tulajdonos
Barcsik ékszer
www.barcsikekszer.hu